Délután Schieievel


Szombat délután felcsöngettem Egon Schieléhez. A megszokottnál kicsit tovább vártam mire ajtót nyitott. Nem engedett beljebb,megálltunk a küszöbön.
- Mi van?- kérdezte
- Lejössz egy Schnitzelre?
- Le.
Az ajtót kitárta,hogy beléphessek az előszobába. A műterem ajtaja kissé nyitva volt, így láthattam a vásznat, amin egy elmosódott férfialak volt. Schiele kezébe vett egy nagy ollót,divatosra vágta a vállfán lógó ing papírgallérját, magára kapta, majd belelépett a folyósón hagyott cipőjébe.
- Ezt anyám férjétől kaptam,hogy legyen miben járnom. A lakásomba nem engedem be.
Morogtam erre valamit alig hallhatóan,mert nem akartam megint végighallgatni hosszú eszmefuttatását gonosz anyjáról aki cserben hagyta méhének gyümölcsét, és annak férjéről aki szemében a festészet csupán csak hóbort, amit minél hamarabb ki kell nőni. Éhes voltam.
A sarki csehóba ültünk be. Délután három óra lévén mi voltunk az egyedüli vendégek. A középső asztalt választottuk,ahol a pincérnek jövet-menet szemet szúrunk,hátha így nem feledkezik meg a Bécsi szeletünkről. Schiele elcsigázottnak tűnt.
- Mi van?- kérdeztem.
- …alkotói válságba kerültem- kezdte nehezen -már a nyolcvanhetedig képet festem magamról és még mindig nem tudom ki vagyok. Próbáltam lila ingben,arcomra tett kézzel,ruhástól és ruha nélkül, de sehogy sem találom önmagam. Sőt,anyám esküvője óta nem állt föl!
A pincér odalépett hozzánk, de mivel látta,hogy Schielét ez rendkívül felzaklatja és ujjait mindenféle hülye pózban mutogatni kezdte, ezért az csak legyintett,és annyit mondott- a szokásosat -azzal eltűnt a konyha felé.
- Nem tudom,de talán az a baj- folytatta Schiele, miközben felhagyott ujjai idétlen mozgatásával- hogy még soha életemben nem láttam hús-vér nőt meztelenül. A múltkor Klimtnél jártam,hátha megleshetem a modelljét munka közben. Izgatott voltam. A szám kiszáradt, a lábaim remegtek mire odaértem, de pechemre épp egy almafát festett, emlékezetből. El szoktam nézegetni a képeit,de a lényeget nem látom rajtuk, a pucér, szőrös, kitárulkozó puncikat! Ez a Gustav olyan prűd! Mindig csak a mellek! Már úgy unom őket! Igaz, utoljára az anyámét vettem a számba. Mellesleg észrevetted,hogy a fotókon fekete-fehér vagyok?
A pincér visszatért körünkbe. Álla csatakos volt a vértől. Lerakta elénk a két korsó sört,- bár én inkább limonádét ittam volna- de szólni nem akartam, mert Schiele épp arca elé rántotta kezeit. Ezért inkább csak annyit mondtam, hogy hamar lenyugtassam:
- Friss lesz a schnitzel. Van nálam valami- a táskámban kotorásztam - azt hiszem ez kell neked- és az asztalra csúsztattam egy gyűrött, agyonhasznált folyóiatot.- Eredeti japán!
Schiele kinyitotta, belenézett, majd pironkodva maga mellé rakta a padra a japán pornót,óvatosan ráült,hogy még a széle se látszódjon ki alóla. Közben hálás pillantásokat vetett rám.
A pincéből,melynek feljárója az asztalunkkal szembe esett,döngő léptekkel nagy fenekű,bajszos nő jött fel,kezében egy kosár krumplit hozva. (Pedig ma inkább rizzsel ettem volna.) Amint elhaladt előttünk, kacér pillantásokat lődözött felénk.
Schiele ettől szótlan lett. Csak az ujjait nyitogatta az asztal alatt titokban.
A hátralevő időt csendben töltöttük. Hallgattuk a konyha felől érkező kétes hangokat. Nem lehetett tudni, hogy a borjút nyúzzák, vagy a bajszos nőt.
A pincér másfél óra múlva, arcán önelégült mosollyal kihozta a bécsi szeletet jól átsütve, petrezselymes burgonyával. Lerakrta elénk a számlát és egy összetekert újsággal elvonult a toalet felé.
Az utolsó falatoknál tartottunk,amikor kinyílt az ajtó és az utcáról egy agyonázott, csapzott hajú nő lépett be. Megállt az ajtóban. Mellbimbói hegyesen ágaskodtak a rátapadt, csurom vizes blúzban. Ránknézett és határozott léptekkel elindult felénk. Csak akkor ismertem meg:
- A feleségem, Wally.- mondtam Schiele felé fordulva.
Schiele zavartan felugrott, zakója alá rejtette a feneke alatt egészen kisimult újságot, biccentett a fejével és elviharzott.
Még azon az estén befejezte a Maszturbálást.