Délután Schieievel


Szombat délután felcsöngettem Egon Schieléhez. A megszokottnál kicsit tovább vártam mire ajtót nyitott. Nem engedett beljebb,megálltunk a küszöbön.
- Mi van?- kérdezte
- Lejössz egy Schnitzelre?
- Le.
Az ajtót kitárta,hogy beléphessek az előszobába. A műterem ajtaja kissé nyitva volt, így láthattam a vásznat, amin egy elmosódott férfialak volt. Schiele kezébe vett egy nagy ollót,divatosra vágta a vállfán lógó ing papírgallérját, magára kapta, majd belelépett a folyósón hagyott cipőjébe.
- Ezt anyám férjétől kaptam,hogy legyen miben járnom. A lakásomba nem engedem be.
Morogtam erre valamit alig hallhatóan,mert nem akartam megint végighallgatni hosszú eszmefuttatását gonosz anyjáról aki cserben hagyta méhének gyümölcsét, és annak férjéről aki szemében a festészet csupán csak hóbort, amit minél hamarabb ki kell nőni. Éhes voltam.
A sarki csehóba ültünk be. Délután három óra lévén mi voltunk az egyedüli vendégek. A középső asztalt választottuk,ahol a pincérnek jövet-menet szemet szúrunk,hátha így nem feledkezik meg a Bécsi szeletünkről. Schiele elcsigázottnak tűnt.
- Mi van?- kérdeztem.
- …alkotói válságba kerültem- kezdte nehezen -már a nyolcvanhetedig képet festem magamról és még mindig nem tudom ki vagyok. Próbáltam lila ingben,arcomra tett kézzel,ruhástól és ruha nélkül, de sehogy sem találom önmagam. Sőt,anyám esküvője óta nem állt föl!
A pincér odalépett hozzánk, de mivel látta,hogy Schielét ez rendkívül felzaklatja és ujjait mindenféle hülye pózban mutogatni kezdte, ezért az csak legyintett,és annyit mondott- a szokásosat -azzal eltűnt a konyha felé.
- Nem tudom,de talán az a baj- folytatta Schiele, miközben felhagyott ujjai idétlen mozgatásával- hogy még soha életemben nem láttam hús-vér nőt meztelenül. A múltkor Klimtnél jártam,hátha megleshetem a modelljét munka közben. Izgatott voltam. A szám kiszáradt, a lábaim remegtek mire odaértem, de pechemre épp egy almafát festett, emlékezetből. El szoktam nézegetni a képeit,de a lényeget nem látom rajtuk, a pucér, szőrös, kitárulkozó puncikat! Ez a Gustav olyan prűd! Mindig csak a mellek! Már úgy unom őket! Igaz, utoljára az anyámét vettem a számba. Mellesleg észrevetted,hogy a fotókon fekete-fehér vagyok?
A pincér visszatért körünkbe. Álla csatakos volt a vértől. Lerakta elénk a két korsó sört,- bár én inkább limonádét ittam volna- de szólni nem akartam, mert Schiele épp arca elé rántotta kezeit. Ezért inkább csak annyit mondtam, hogy hamar lenyugtassam:
- Friss lesz a schnitzel. Van nálam valami- a táskámban kotorásztam - azt hiszem ez kell neked- és az asztalra csúsztattam egy gyűrött, agyonhasznált folyóiatot.- Eredeti japán!
Schiele kinyitotta, belenézett, majd pironkodva maga mellé rakta a padra a japán pornót,óvatosan ráült,hogy még a széle se látszódjon ki alóla. Közben hálás pillantásokat vetett rám.
A pincéből,melynek feljárója az asztalunkkal szembe esett,döngő léptekkel nagy fenekű,bajszos nő jött fel,kezében egy kosár krumplit hozva. (Pedig ma inkább rizzsel ettem volna.) Amint elhaladt előttünk, kacér pillantásokat lődözött felénk.
Schiele ettől szótlan lett. Csak az ujjait nyitogatta az asztal alatt titokban.
A hátralevő időt csendben töltöttük. Hallgattuk a konyha felől érkező kétes hangokat. Nem lehetett tudni, hogy a borjút nyúzzák, vagy a bajszos nőt.
A pincér másfél óra múlva, arcán önelégült mosollyal kihozta a bécsi szeletet jól átsütve, petrezselymes burgonyával. Lerakrta elénk a számlát és egy összetekert újsággal elvonult a toalet felé.
Az utolsó falatoknál tartottunk,amikor kinyílt az ajtó és az utcáról egy agyonázott, csapzott hajú nő lépett be. Megállt az ajtóban. Mellbimbói hegyesen ágaskodtak a rátapadt, csurom vizes blúzban. Ránknézett és határozott léptekkel elindult felénk. Csak akkor ismertem meg:
- A feleségem, Wally.- mondtam Schiele felé fordulva.
Schiele zavartan felugrott, zakója alá rejtette a feneke alatt egészen kisimult újságot, biccentett a fejével és elviharzott.
Még azon az estén befejezte a Maszturbálást.

Mi van veled Pick Szeged?

„Nullák vagytok! Ez nem is Pick Szeged, ez Pick Belgrád!”- kiáltja Béla sörrel a kezében a szegedi sportcsarnok lelátójáról. Nem érti mi történik a csapatával. Azzal a csapattal,aki tavaly megnyerte a Magyar Kupát. Akiért őrjöngött a hazai közönség. Akik küzdöttek a pályán,lelkesek és lelkesítők voltak. Akik azt ígérték újra megszerzik a Magyar Kupát,megnyerik a Magyar Bajnokságot és idén bekerülnek a KEK-ben az első négy közé.
Most csak itt állnak,unottak és”nem boldogok”.
Béla a meccs vége előtt nyolc perccel otthagyja a lelátót és lemegy a büfébe. Kér még egy sört,leül egy asztalhoz és csak bámul maga elé. Siratja a régi és a még régebbi nagy csapatot. Akik miatt egy nyaralásról is képes volt hamarabb haza jönni ha meccsük volt. Akik miatt összeveszett a fél családdal,mert ő a tévé közvetítést akarta nézni a fia második születésnapján.
Most? Most lejön nyolc perccel hamarabb! Mit tett vele ez a csapat? Elvette a szenvedélyét! A hobbiját! A kedvét.
A mellette lévő asztalhoz leül egy öltönyös férfi. Béla felismeri, Kővári Árpád a Pick Szeged volt edzője(1974-80,1987-89,1991-95,2000),jelenleg ő az ügyvezető elnök. Béla odafordul. Máskor nem tenne ilyet,de most olyan elkeseredett,kiábrándult,válaszokat akar és az az elfogyasztott néhány pohár sör is segít legyőzni a zavarát.
Béla: Hogy tudunk ennyire szarul játszani?
Kövárit nem lepi meg a kérdés nyersessége,mostanában gyakran hall efféléket.
K.Á.: Az az igazság,hogy túl magasra raktuk a célt. Túl nagy súlyt tettünk a srácok vállára. Nem vettük észre,hogy nincs önbizalmuk,hogy nem tartják magukat olyan jó csapatnak akiknek ez sikerülhetne. Pedig képesek lennének rá! Ez egy nagyon jó játékosokból álló fiúk „gyülekezete”,csak csapatként nem tudnak még jól működni. Eddig nem voltak olyan események ahol összekovácsolódhattak volna, ahol így együtt tapasztalhatták volna meg milyen legyőzni egy igazán kemény ellenfelet. Ha volt is,kevés volt. Most nincsenek morálisan együtt.
Béla: Azt hittem ha vége szakad a sérülés hullámnak újra feláll a csapat!
K.Á.: Addigra már leamortizálódtak. Nem hittek magukban. Önbizalom nélkül nem lehet eredményt elérni!
Béla: Akkor tavaly mitől ment? Hogy nyertük meg a Magyar Kupát?
K.Á. : 2006-ban a csapat egy felfokozott edzőellenes állapotban volt. Aztán megjelent Kurtes után Matics,a nagy kiengesztelő,kiegyenlítő magatartásával. Ettől szárnyra kapott a csapat. Úgy érezték érte is küzdenek. Szerencsés év volt a 2006-os,és számunkra is meglepően sikeres a 2007-es.
Béla: És ez hova lett?
K.Á.: Matics nem tudta kezelni ezt az új helyzetet. Az addigi csapattársból edző lett, barátból főnök. Alá-fölé rendeltségi viszonynak kellett volna kialakulnia edző és játékos között. Ez nem történt meg,aztán jöttek az egyre nagyobb hullámok. Végül már nem tudott fegyelmet tartani. Mindenki látta ezt a problémát,de úgy gondolták nem az ő feladatuk ezt megoldani. A maga módján mindenki próbálta ezt ellensúlyozni,de nem ment.”Én megdögölhetek a pályán,ha ő nem csinálja azt amit én. Akkor meg mit erőlködök? Sérült leszek,engem fognak leszúrni…”- mondták. Aztán kialakult itt egy csoport,ott egy csoport akik között ellentétek alakultak ki, vissza húzódók lettek. Ez pedig a csapat halálát jelenti!
Béla: Te mit tettél volna Matics helyében?
K.Á.: Látványosan kivégeztem volna egy embert. Kerül amibe kerül. Egy olyat aki veszteség lett volna a számukra, de ettől összezárt volna a csapat.
Ekkor odalép hozzájuk egy sportpszichológus,aki akarva-akaratlanul hallotta a párbeszédet,közbeszól:- Tegyük fel,hogy három klikk van,egy magyar,egy szerb és egy román. Az edző kivégez valakit a románok közül,a többieket egyáltalán nem fogja érdekelni. Ha a magyarok közül csinál ki valakit, a szerbek csak röhögnek a markukba,hogy egyel kevesebben lettek. Ha viszont a szerbek közül küld el egy honfitársat a többiek ellene is fordulhatnak,de semmiképp sem fogják magukat közelebb érezni a másik két csoporthoz.
Béla: Akkor megtette helyette más? Ez történt amikor elküldte a tulajdonos Nenadicot a Veszprém- Pick Szeged meccs végén?
K.Á.: Lehet,de nem küldte el,csak felfüggesztette. Eltiltotta attól,hogy együtt edzen a csapattársaival. De Matics kezébe adtuk a döntést mi legyen vele. Ha úgy látja szükség van rá,visszahozhatja. Játékost nem lehet év közben elküldeni,csak edzőt. Matics felmondó nyilatkozatát pedig azért nem fogadtuk el mert egyrészt a csapat egy emberként állt mögötte,másrészt nem akartuk ennyire mélyen megbolygatni őket. Ehelyett először megbüntettük őket lélektelen játékért,és amikor láttuk,hogy ennyi nem elég, leültünk velük külön-külön és megpróbáltuk megértetni ,hogy a saját érdekükben szedjék össze magukat. Ha nem teszik,akkor az egyéni presztizsük fog csökkenni európai szinten és itthon is. Ez az egyetlen esélyük. Matics nagyon jó ember. Hisz az emberekben,hisz az emberi kapcsolatokban. Ehhez a speciális helyzethez ami itt előállt ő még tapasztalatlannak bizonyult.
Béla: Nem jönne jól egy magyarosítás?Mi van az utánpótlással?Hol vannak a Mezeik,Oszlánczyk,Nagy Lacik?
K.Á.: A Veszprém néhány évvel ezelőtt kipróbálta. A legjobb magyar játékosokat maga mellé gyűjtötte(8- 9 főt) Nemzetközi szinten mégsem tudtak jól szerepelni. A legjobbakat a külföldiek közül meg kell tartani,egyébként nem lehet eredményt elérni.
Utánpótlás? Ez egy érdekes kérdés…Nem olyan rég az általunk jónak tartott junior válogatott nem került be az európai döntőbe. Kikaptak a holland csapattól,pedig ott a kézilabdát eddig nem is igazán jegyezték. A nemzetközi trend szerint most minden kis ország megpróbálja a saját sportját,testnevelését úgy alakítani,hogy minél több embert tudjon foglalkoztatni. Mivel a kézilabda egy dinamikusan fejlődő,felkapott sportág lett Európában. Ez a vereség pár évre visszaveti a nemzeti eredményességbe vetett hitünket. Az igazán értékes magyar játékosokat a gazdagabb klubok elszipkázzák Az eredményhez tömegesíteni kellene a sportágat,több versenyzőre lenne szükségünk,hogy a jut is marad is elv érvényesüljön. Állami feladat a gyerekek nevelése és ebbe beletartozik a testnevelés is. Én hibásnak tartom a magyar állam testnevelésről és sportról alkotott téziseit,rengeteg süket duma van és minimális tett.
Béla kortyol a söréből,a fiára gondol…
Bélus nyolcadikos a Madáchban. Tesis osztályba jár,emelt óraszámban edzik a testét.
A suliban focizik,kézilabdázik,atletizál,de Béla ragaszkodott hozzá,hogy tíz évesen beálljon a Tisza Volán kézilabda csapatába is,ami nem volt hiába való, hiszen három évvel később már nagy reményeket fűztek hozzá edzői. Továbbtanuláskor ezért került a választás a Széchenyi István Gimnázium Sport Iskolájára,ahol 1975 óta emelt szintű a testnevelés oktatás, 2008. szeptemberétől pedig elindíthatták az öt osztályos sport iskolát. Ebbe Bélus is könnyen bele egyezett, megszerette kézzel dobni a labdát. A Madáchban az osztály lázban égett, legtöbben ugyanoda pályáztak ahova Bélus. Minden évben háromszoros a túljelentkezés,ezért idejében elkezdték a felkészülést a felvételire. Jó ötletnek tűnt, hiszen a szakcsoportokban történő tesi oktatás,a nulladik évfolyamban az emelt óraszámú idegen nyelv tanítás,a meccsekre való elengedés, az iskola hírneve,a korábbi nagy nevek – Pigniczky Krisztina(kézilabda),Laluska Balázs(kézilabda), Nagy Laci(kézilabda),Kanyó Dénes( búvárúszás),Szabó Erzsi(atlétika)…- mellett gimnáziumba járhatnak,ahonnan az érettségi után egyetemen,főiskolán tanulhatnak majd tovább a gyerekek. Mert ez az osztály nem csak jó sportoló, de a tanulmányi versenyeken is remek eredményeket ér el. Lehetne belőlük akár válogatott vízilabdás és gyógyszerész,vagy híres kosaras és gyógytornász,esetleg olimpikon kajakos és szövetségi kapitány. De ne szaladjunk annyira előre az időben,még csak nyolcadikosok és egyelőre keményen küzdenek azért,hogy a felvételin megfeleljenek és bekerüljenek a kiválasztottak közé.
Áprilisban jött a hír,hogy az osztály Bélussal együtt lyukba került-így szokták mondani. A Szegedi Önkormányzat a felvételi előtt néhány héttel egy tollvonással áthúzta Bélusék elképzeléseit. Megszüntetik a Széchenyiben a gimnáziumi oktatást,ezzel együtt a Sport Iskolát. Most mehet ki merre lát.
Béla odafordul a sport pszichológushoz,aki idő közben átült az asztalukhoz: - Te mint lélekturkász mit tudnál kezdeni ezzel a csapattal? Gondolom neked ez egy igazi csemege!
Pszichológus: Ja! Izgalmas ügy. A feszültségek lazítására vannak szuper játékok,tréningek,amik arra jók,hogy megismerjék egymást más oldalról is. Nehéz lenne a klikkesedés miatt,de nem lehetetlen. Az első,hogy kiderítsem mi az oka az ellentéteknek. Egy csapatban már abból is adódhatnak feszültségek,hogy egy poszton többen játszanak. A szakmai féltékenységre gondolok. Valószínű,hogy a játékosok nem lettek rákényszerítve arra,hogy egymásnak segítsenek. Persze tudnom kellene szerbül és románul is, megfelelő kommunikáció nélkül nem tudnék bizalmas viszonyt kialakítani a srácokkal. A mutogatós módszer itt nem válna be. Egyébként a fiúk között is lehet,hogy itt kezdődnek a problémák. Haverkodni csak azzal tudsz akivel beszélni is tudsz. Annyira nem kell csodálkozni azon,hogy mindenki a saját honfitársával van jóban.
Béla: Ebben van valami…Mozi kilőve, az A’Capella teraszán a fagyizás is csak addig jó program amíg nyalni kell. De vannak akik közös nyelvet beszélhetnek! Például Laluska és Nenadic társaloghatnak spanyolul. Vagy Vadkerti és Andjelkovic szerbül. Talán Ghionea és Katzirz angolul. Amúgy a haversághoz nem elég egy közös hobbi? A Forma 1-et nyelvtudás nélkül is meg lehet nézni vasárnap délután. A sört is meg lehet együtt inni közben! Szerinted ki tudtad volna bogozni a gubancot ha az elejétől fogva ott vagy?
Pszichológus: Szerintem jó esély lett volna rá,hogy másként alakuljanak a dolgok ha már az elején megfogjuk a problémát. Persze nem tudom,hogy az edző elfogadott volna-e maga mellett. Nem érintette volna-e érzékenyen a jelenlétem. Mocsai Lajos az MKB Veszprém edzője például kijelentette,hogy nincs szüksége sport pszichológusra.. Edzője válogatja. Az biztos,hogy külföldön már bevett szokás,hogy a sportolókkal sport pszichológusok dolgoznak együtt. Az olimpián volt olyan amerikai sportoló, Michael Phelps (úszó) akit két pszichológus
kísért el. Az egyik a sport pszichológusa,a másik a magán életével foglalkozó pszichológusa volt. Magyarországon még gyerek cipőben jár ez a dolog,csak néhány éve ismerték fel a
fontosságát. Én az elsők között tanulhatom itthon a szakmát,de még nem végzett az évfolyam. És képzeld én vagyok a csoportban az egyetlen aki magam is komolyan sportolok. Pedig úgy más belelátni a dolgok mélységébe ha te is benne vagy!
Béla: Árpád! Mit szólsz te ehhez?
K.Á.: Igaza van. Egyelőre a vezetés nem mérte fel ennek a pénzügyi,gazdasági lehetőségét,mert inkább veszünk egy új játékost,mint alkalmazunk egy jó pszichológust.
Közben vége lett a meccsnek. A közönség lassan elhagyja a csarnokot. Ki-ki hallatszik a tömegből néhány szó,mondat foszlány: „…ezért kár volt ide jönniük,Puki is csak áll a kapuban,mint egy…(itt nem lehet jól érteni)..nem csinál semmit…Matics hozta ide ezeket….menniük kell!.....bojkottálni fogjuk a meccseiket!”
Béla: Sajnálom Maticsot,hogy így kiszúrnak vele. Sokszor beszélgetünk,egy oviba járnak a srácaink. Neki is kettő,nekem is kettő van. Jó ember,szelíd. Talán ez vele a baj! A világ meg kő kemény,csak az eredmények,a számok, s az érvényesülés számítanak,és senkit nem érdekel ha közben belehalsz! Matkének ez nem való. Harmincegynehány évesen eltörte a bokáját. Aztán felépült,de-ahogy ő mondta - a lába már nem ugyanaz a láb volt. Nem volt már megelégedve magával,közben 35 lett,a csúcsról már lefelé tartott. Elkezdett abban gondolkodni,hogy edző lesz,de egyelőre másod edző,mert tudta,hogy van még mit tanulnia. Aztán Pistui,a tulajdonos felkérte,hogy álljon a csapat élére. Ő meg elvállalta,bele a mély vízbe. Játékos társból edző lett,ráadásul a hiearchiában nem is ő állt a csúcson,voltak nála „öregebb” játékosok is,akik nem vették jó néven ha Matics osztani akarta a lapokat. A gyengekezűségét egy-két játékos jól ki is használta. Most meg ez lesz a veszte! Segítséget persze- ahogy lenni szokott-nem kapott. Nem szakmaira gondolok, az húsz év pályafutás, meg az edzői papír megszerzése után az nem is nagyon hiányzott. De azért valaki elmondhatta volna,hogy nem olyan tiszta ez a világ mint amilyennek ő hiszi! Aztán persze,amikor már csőstől jött a baj,csőstől jött a segítség is. Majd meglátjuk mire lesz elég! Remélem elég lesz,mert nagyon nem nézném jó szemmel ha mások miatt neki kellene elmenni! Gondoljatok bele!Itt van az élete hány éve! Magyar felesége,háza,gyerekei. Nekik Szeged az otthon! Szedjék a sátorfát,két bőröndbe rakják bele az életüket és járjanak városról városra,országról országra? Csak mert néhány felnőtt ember nem tud felnőttként viselkedni? Egyébként csak nem lehet mindent az ő számlájára írni,ha Szerbiában azt fontolgatják,hogy esetleg ő legyen a szövetségi kapitány! Akkor csak van ebben a srácban valami! És tudjátok mit? Én azt is tudom miért nem nyírta ki azt az embert. Nem a szíve miatt! Nem lehet mindent arra fogni! Hanem azért,mert nem tudta volna pótolni. Ja! És ő csak annyit kért a játékosoktól,hogy úriemberként távozhasson. Azt mondta ki lehet kapni a Veszprémtől,de nem mindegy,hogy hány góllal. Na erre varrjatok gombot!
Pszichológus: Pedig a Veszprém most még keményebb ellenfél mint volt! A Kozma-tragédia óta rendesen összezárt a csapat. Peric, a csapatkapitány úgy egyben tartja őket,hogy lehetetlen rajtuk fogást találni. Mondják,hogy Gál sérülése nem jött nekik jókor,de én azt hallottam,hogy ő ott a mumus,úgyhogy annyira azért nem bánják,hogy nélkülözniük kell.
Béla: És az igazgatóság mit mond?
K.Á.:Hát,a jelen állás szerint az a terv,hogy frissítjük a csapatot,elküldünk néhány embert,és hozunk helyettük másokat. Persze még nem látjuk milyen anyagi lehetőségeink lesznek. Ha nem lesz más,akkor vissza hívjuk a kölcsönben lévő játékosokat és „újra kezdjük”egy fiatal,törekvő csapattal. Maticcsal abban állapodtunk meg,hogy ha megnyerik a Magyar
Bajnokságot,akkor maradhat,ha nem,elfogadjuk a felmondó nyilatkozatát. A folytatás még kérdéses,de gondolkodunk Skaliczki Lászlóban,Kovács Péterben,Djukicban,Németh Andrásban. Mocsai is eszembe jutott,hiszen ő szegedi születésű,itt járt gimibe,főiskolára,jól ismerjük egymást,de az ő további céljairól,hogy merre menne ha lejár a veszprémi szerződése,mert ugye egy év múlva lejár,nem tudok. Persze ahhoz az kellene,hogy ránk szakadjon az OTP!
Lassan szállingóznak le a játékosok is. Puki (Puljezevics) a büféhez jön,szóba elegyedik a büfés lánnyal. Szerbül beszélnek,láthatóan tökéletesen megértik egymást.
Béla: Itt még a büfések is szerbek?
Kővári lassan búcsúzik,a pszichológus is szedegeti az asztalra tett cuccait.
Béla: Mondjatok valami bíztatót! Ugye lesz még kedvem meccsre jönni?
K.Á.: Elgondolkodtam azon amit mondtál-néz a pszichológusra- elküldhetnénk a srácokat valahova,hogy együtt legyenek,hogy egy kicsit lazítsanak. Ne érezzék pár napig a terhet a vállukon. Utolsó mencsvárként hátha beválik a csapatépítősdi!
Pszichológus: Valami olyat kellene kitalálni ami izgalmas,amiben egymásra lennének utalva a fiúk,amiben csapatként működhetnének,olyat,amit még soha senki nem csinált,ami az újdonság erejével hatna. Valahol Ausztriában egy 3-4 napos rafting túra? Hátha összeállnának!
K.Á.: Nem rossz! Talán tényleg segíteni fog!... Elintézem.
Majd szólítja a kötelesség,mindketten elköszönnek. Béla tovább ücsörög az asztalnál. Nézi Pukit a nagy harcost,akire most úgy haragszik. Valahogy őt hibáztatja mindenért. A sörtől jött bátorsága még kitart,odaszól.
Béla: Gyere,ülj csak le ide egy kicsit! Mi a franc van veled? Hol van az a Puki aki harapja a labdát meg tépi a hálót? Aki löki előre a csapatot?Mi történt?
Puljezevics az asztal mellé áll,csóválja a fejét: Nem alakultak jól a dolgok,úgy,ahogy akartam. Láttam,hogy nem működik jól a csapat, hogy valami nem stimmel-mondja lehangoltan- persze,hullám völgyek mindig vannak! De én,mint csapatkapitány megpróbáltam kihúzni a srácokat belőle,a pályán és a pályán kívül is. Aztán cserébe azt kaptam,hogy menjek vissza a kapuba,foglalkozzam a saját dolgaimmal. Hát visszamentem,csak éppen egy lépéssel hátrébb léptem.
Béla: A pályán…talán értem. Bár arra ott van az edző,nem? A pályán kívül mit akartál csinálni?
Puljezevics: Kértem,hogy intézzék el,hogy ha elutazunk jobb hotelekben alhassunk,hogy kapjunk prémiumot a megnyert meccsek után…egyszóval a körülményeinken akartam változtatni.
Béla: Szóval nem kaptad meg amit akartál,erre te leálltál. Mit szóltak ehhez a többiek?
Puljezevics: Azt tőlük kérdezd meg.
Közben ők is leérnek. Láthatóan sehol semmi ellenséges pillantás. Megérintik a vállát mikor elmennek mellette. Van aki haverságból oldalba löki,váltanak néhány szót magyarul, szerbül vagy angolul.
Béla: Gondolkodtál azon,hogy visszamész Belgrádba?
Puljezevics: Hét éve vagyok itt Szegeden. Még egy évre szól a szerződésem. Hogy mi lesz aztán,azzal még nem foglalkozom. Majd akkor meglátom milyen lehetőségek lesznek. Vissza Belgrádba? Hát,ott vannak a gyerekeim,a barátaim…De sajnos a kézilabdacsapattal nem igazán foglalkoznak. Ott most a fociba és a kosárlabdába rakják a pénzt. Két-három évig még szeretnék játszani valahol. Ha nem itt,akkor valamelyik másik országban. De tudod itt nagyon jó,hogy vannak szerb játékosok,hogy közel van a határ,hogy csak húsz kilométert kell utazni egy szerb újságért!
Béla: Tudod…én most nagyon haragszom rátok!
Puljezevics: Igen,tudom. De ami történik nem csak nektek rossz,nekünk is. Látnotok kell,ez sport. Nem lehet minden meccset megnyerni!
Rea Attila,a csapat marketingese mellélép:Túl sokan,túl gyorsan leírják a csapatot! Ha van eredmény pacsiznak a játékosokkal,meg puszilgatják őket,ha nincs,akkor meg le vannak szarva és azt mondják mindenki menjen innen. A szegedi közönség –de a veszprémi is-sajnos nagyon hullámzó. Van egy réteg aki kitart a csapat mellett jóban-rosszban,viszi a vállán a csapatot,de sajnos a nagyobbik rész,az úgynevezett divatszurkolók csak akkor szeretik őket ha azonosulni tudnak a pályán látottakkal. Ez baj. Most szükség lenne mindenkire!
Béla nem válaszol. Arra gondol,hogy ő a lelkesedést hiányolja. Azt,hogy egy végig küzdött meccs után végül mégis elúszik a Magyar Kupa,el tudja viselni,de ha csak unott játékosokat lát a pályán akik már az elején lemondanak a meccsről,azt nem!
De igaz. Ő nem lehet divatszurkoló! Melléjük kell állni,ordítani kell a lelátóról,hogy veletek vagyunk srácok!Együtt csak sikerülni fog!

Feláll,a sörtől meginog a lába,biccent a fejével,de az ajtóból visszanéz és nagyot kiabál: HAJRÁ PICK SZEGED!